Fiam, nézd meg! Hát nem igaz, most cseréltem ki a takarót a feje alatt, és megint összevérezte – mondta a kollégájának a parfüm szagú, kurva kinézetű ápolónő az őskorban, amikor kiszedték a garatmandulámat. Talán két éves lehettem, de tisztán emlékszem az esetre: ébredés után, ömlött a vér az orromon és a számból, ráadásul üvöltve sírtam, és akaratlanul mindent összetrutyiztam. Ezúton üzenem annak a kedves, hosszú barna hajú, szagló nőnek, hogy BAROMIRA SAJNÁLOM! Azóta sikerült moderálnom magam és kevésbé vagyok gusztustalan.
Most érzem csak át a helyzetét a történtek után húszon x évvel. Akárhogyan is próbálom eltakarítani az életembe oda nem illő dolgokat, valahogy mindig minden ugyanolyan. Hát a koszból nincs kiút?! Egyébként ez hasonló lehet, mikor az ember csak törli és törli a port a polcokról, majd miután kiporszívózott törölhet megint. Ugye? Aztán persze megint ki kell porszívózni és…na, de kérem, akkor meg hova tűnik az a sok por? Tán csak kering a levegőben?
Különben is miről lehet tudni, hogy van-e értelme csinálni és miről nem? – HA NEM PRÓBÁLOD MEG, SOSE TUDOD MI LESZ A VÉGE – mondják eldöntendő helyzetben az ember barátai, rokonai és üzletfelei. Na, de tényleg? Mi van, ha éppen egy olyan szituációba keveredik az ember, amit egyáltalán ki se akart próbálni? – Ó istenkém, minek feküdtem le azzal az állati jóképű fókaidomárral az orosz vándorcirkuszból, akinek vissza kellett utaznia Oroszországba,és különben is miattam jött rá, hogy a férfiakat szereti?! – Elég kellemetlen dolog. Ebből mi a tapasztalat? Ne feküdj le állati jóképű, orosz fókaidomárral, mert buzi lesz?
