Gondolom sokan éreztük már úgy magunkat, hogy legszívesebben azonnal elfutnánk onnan ahol éppen vagyunk, bekuporodnánk egy besötétített szobába sírni, vagy épp ellenkezőleg kiszaladnánk a természetbe, egy végtelen mezőre ordítani. Egyszer csak előtör valami borzasztó, mélyről jövő félelem, hogy ez nekünk nem fog menni. Bárcsak még gyerekek lehetnénk, akkor minden könnyebb volt...

Bizony a bennünk lakó gyermek néha utat tör magának, olyankor se látni, se hallani nem tudjuk racionális, felnőtt énünket. A kisgyerek fél, a kisgyerek sírni, ordítani és toporzékolni akar. Felnőttként azonban kevéssé tehetjük meg, hogy a munkahelyünkön vagy a boltban egyszer csak lecsapjuk magunkat a földre és jól kidühöngjünk magunkat. Pedig néha bizony rohadtul jól esne, mert akkor nem kéne szorongani, éjszakánként gyógynövényes teát inni, Xanaxot szedni, harapásemelőt hordani, klasszikus zenét hallgatni…na, ok ez utóbbi nem rossz, ezt lehet. Érdekes dolognak tartom, hogy a felnőttkori kiborulásokat szokás felcímkézni, ráadásul folyamatosan tünetenyhítő szerekkel akarnak tömni, holott egész egyszerűen az embernek néha betelik a pohár és kész. – Nem bír aludni? Szorong, ideges. A feje fölé tornyosulnak a feladatok? Valeriana Relax! – A gyerekeknél bezzeg maximum az anyukának ciki, ha sírógörcsöt kap a gyerkőc a boltban, mert nem kapott rudit, és most meg még a csillámos tusfürdőt is otthagyták, pedig az milyen fasza lett volna este a pancsolásnál. Baszki, a felnőtt meg szimplán szedjen Xanaxot, mert nem szűkülhet össze a gyomra, nem kaphat sírógörcsöt, mert munkanélküli, kilakoltatják, elhagyják, faszfej a főnöke, a kollégája vagy a szomszéd Erzsi néni, csökkent az egy főre jutó GDP, jön egy kettős front, mindenki pótolható, drága az egyetem, alul képzettek, túlképzettek, alacsonyak, magasak, kövérek, vékonyak vagyunk. Arról nem is beszélve, hogy akár felnőttként is akarhatunk csillámos tusfürdőt, nemde?

Néha igenis kell toporzékolni, sírni, félni, szomorkodni, ha már a boldogságot is megéljük, akkor ezt miért nem lehet?