Kislány, hé kislány! Igen, maga! - üvölt artikulálatlanul a néha rendkívül öreg, de annál szarkavaróbb szomszédunk, Szépjuhászné. Szépjuhászné nem szép, hanem kifejezetten genyó. Nem csak genyó, de egy alattomos muskátli tolvaj is, aki miután betörtek hozzánk közölte, hogy: "Hallottam én, hogy valami van, de féltem...meg aztán akció volt a Pennyben. Minden kedden oda szokok menni, a Pennybe." Én megértem. Szóval "kislány" megfordul, kedvesen vicsorog...izé mosolyog, mosolyog...

- Maga itt lakik? Tulajdonos? 

- Igen. Nem.

- Volt a közösgyűlésen?

- Nem voltam a közzzzzzzzgyűlésen, bérlő vagyok. Nincs hozzá jogom.

- Akkor magáé a muskátli?

Áhá, jó kis felvezető! Helyben vagyunk. Egyébként már napok óta készültem a nagy találkozásra, mert Szépjuhászné kedvenc elfoglaltsága, hogy az ajtónk előtt üvöltve beszél ki minket: "Ezek a fiatalok nem voltak a közgyűlésen, bezzeg a szembe lakó kislány az rendes, az Emese...na, az rendes." Szal, vártam már, hogy végre beolvassak a vén muskátli tolvaj, Penny függő banyának.

- Igen.

- Had kérjek már belőle. Én vittem fel a múltkor. 

- Igen? Egy kicsit megijedtem amúgy, hogy elvitte...

- Én vittem el. Gondoztam, leszedtem a száraz leveleket meg meglocsoltam, olyan szép. Szeretnék belőle, mert az enyém megdöglött. a magáét meg én gondoztam.

- Most ültettem át őket, hogy jobban érezzék magukat.

- Igen, nagyon szép. A lilából kérek, mert az tetszik.

A néni új fogalmat adott a lopásnak. Biztos a betörő is vigyáz a barátom laptopjára. Játszik rajta, leporolja és egyszer majd visszalopjuk tőle. Talán kér egy darabot a klaviatúrából. Talán az autó tolvajok is csak vigyáznak az ellopott autókra, mert nekik is megtetszik egy-egy darab. Megjegyzem a néni muskátlija tényleg döglődik, néha én locsolom meg, mert neki már nem tetszik, hogy félig döglött. Talán egyszer én vigyázok majd a néni muskátlijára. Talán, majd, ha tolvaj leszek. De, addig is adok az én muskátlimból. A lilából ,mert az tetszik neki.