Ha jól emlékszem az Éden Hotel valamelyik aktuális sztárjának a szájából hangozott el ez a remekül összerakott mondat. Ekkor már pár napja élveztem a boldog munkanélküliek életét és a televízió készülék előtt agonizáltam, körülöttem csoki papírok meg minden, ami kell. Azt hiszem a hajam is sokkal gyorsabban koszosodik, ilyenkor, vagy csak nem veszem észre, hogy már x napja folyamatosan az ágyban ülök és rohadok. Persze a tévében minden borzalmat megnézek, betéve tudom a reklámok szlogenjeit és az aktuális brazil szappanopera repertoárt. Szerintem az egyik sorozat főcímdalát a Christina Aguilera énekli...na mindegy.

Mindezek ellenére úgy gondolom, hogy az embernek szüksége van az ilyen időszakokra is, ez hozza meg a változás szelét. Ha nem lépsz, majd mások lépnek helyetted. Az összes elszalasztott lehetőséged, másnak győzelem. Minden be nem rúgott gól egy...bla-bla, satöbbi.

Sokszor akartam már váltani vagy változni, de eddigi rövidke életem során, hogy kíméletesen fogalmazzak: NEM JÖTT BE. Ergo, akárhányszor szerettem volna fityiszt mutatni és felállni, a péklapát a mosolygó arcomban landolt.

Emlékszem egyszer egy rémesen szar kapcsolatban voltam, amitől idővel megpróbáltam függetleníteni magamat. Elkezdtem hát, normális munkák után kutatni. Elmentem egy ilyen klassz kis "nyányényé" állásbörzére. Aki volt már tudja milyen rémes egy ilyen klassz kis "nyányényé" állásbörze. Ott az a sok munkát kínáló cég…munkát kínálót mondtam? Szóval ott ez a csomó cég, ahova elmehetsz diák melózni vagy gyakornoknak vagy valaminek. Tehát miután végigjártam ezeket a bodegákat és meggyőződhettem róla, hogy mekkora szar vagyok és senki sem akar  majd alkalmazni, úgy döntöttem megnéztem a továbbtanulási lehetőségeket. Amerika yeah! A lehetőségek országa, ahol minden álom valóra válik. Odaléptem hát az információs pultnál álldogáló dauerolt hajú, kosztümös hölgyhöz érdeklődni egy ösztöndíj programmal kapcsolatban, mire tekintetével a talpamtól a fejem búbjáig végigmért: Hm, de Amerikába nem mehet ám bárki, oda csak a legjobbak mehetnek, a krémek krémjei. Hm.

A kedves hölgy egy pillanat alatt erjesztette önbizalmamat. Hát ennyi volt nekem Amerika, egy percnyi álom. Összetörve mentem haza, egy semminek éreztem magam. Most már tudom, ez hiba volt. Ez a nő valószínűleg azóta is ilyen mogorva genyó, míg jómagam erősödtem a történet által. Na ja, ha öreg leszek tuti nem leszek ekkora paraszt, mint ez a vén boszorka, az fix. Nyilván nem ez a lényeg, hanem a felülemelkedés, az elengedés. Ma már tudok nevetni az egészen, meg tudom osztani másokkal azokat a régi rémes történeteket, és a csalódások is kevésbé ráznak meg, mint egykor. Nem igaz! De legalább megpróbálom.