Egyszer megettem egy katicát, amikor szőlőbe haraptam. Keserű volt, de mégis inkább azt a szegény katicát sajnáltam, mert biztosan nem arra számított, hogy majd egyszer egy önbizalom hiányos, randa spiné bekapja, és ráadásul még csak nem is ízlik majd neki. Persze a katica nyilván nem gondolt semmire, amikor belemászott a szőlőbe, és biztos akkor sem gondolt semmire, amikor jól megdöglött a szőlőben. Sokszor van az úgy, hogy az ember elképzeli a másik érzéseit, gondolatait. Beleképzeli, hogy éppen nagyon rossz vagy jó a másiknak, hogy biztosan nem szorong soha, nincsenek önértékelési gondjai, tökre örülne, ha szőlőbe döglene stb…

A minap volt a 10 éves érettségi találkozóm, ami előtt mindennél jobban vágytam rá, hogy legalább fossak vagy hányjak, vagy mind a kettőt egyszerre. Esetleg egy harmadikkal kombinálva az előző kettőt, és akkor tuti, hogy nem tudok majd elmenni. Sosem voltam az a fajta ember, aki jól tudja magát menedzselni, tehát eszem ágában sem volt felvállalni magam. Önmagamat, ami éppen kevesebb, mint több. De, nem az a kevesebb, ami néha több, hanem az a kevéskén kevés. Szóval ültem a konyhában, katatón állapotban rágcsáltam a körmeimet és nem tudtam elindulni.

Van, amikor az ember képtelen eldönteni, hogy merre szeretne menni. Néha azt is képtelen eldönteni, hogy éppen vanília vagy csokoládé fagyit vegyen – persze most nem rólam van szó, én tudom, hogy milyen fagyit akarok. Ja, ja, tudom! – Nem akarok…akar elmenni erre és nem akarok…akar elmenni amarra. Csak sodródik és keresgéli a helyes irányt. Visszatérve rám, mert ugye az előbb nem magamról beszéltem. Félek az elköteleződéstől, a házasságtól, hogy valamiben jó legyek vagy rossz, netán mind a kettő egyszerre, és akkor meg jól középszerű leszek. Félek a felnőtté válástól, a válástól, hogy egyedül kell felnevelnem a gyerekem, hogy gyerekem lesz, akit szeretek-e majd eléggé, és ugye nem leszek rá féltékeny, mert ő majd biztos mennyivel szuperebb lesz, mint a kettyós (Kettyós: dilis, hülye, be van kattanva, hiányzik egy kereke, őrült, zakkant. szleng szótár ) anyja. Esetleg majd túlzottan rátelepszem, és terelni akarom, hogy ne legyen már annyira szerencsétlen, akár a fent említett kettyós anyja. Még jó, hogy az Ebola annyira most nincs, mert attól is vadul be voltam szarva. Huh, mázli!

Tehát félni azt tudok és félni tud mindenki, amikor meg kell nyílni, és esetleg egy olyan oldal kerül nyilvánosságra, amit az ember nem szívesen mutogatna. Nálunk is előkerült dögivel a jóból és a rosszból is egyaránt az ominózus osztály talin. A társaság egyharmada házas, aztán vannak olyanok, akik elégedettek a karrierjükkel, vannak a külföldre emigráltak és vannak, akik éppen szülnek –  persze nem éppen most, hanem majd kicsit később és nem egyszerre –, és vannak, akik őszülnek. Na, még tiszta mázli, mert egyébként én is őszülök, szóval ebbe a részébe pont beleillek. Ha jól meggondolom a tanárokat és engem leszámítva még senki nem őszül. Jesszus, de ciki. Egy öregedő, hasztalan ember. Most mi lesz?

Na, mindegy nem ezt akartam kihozni a dologból, hanem arról akartam írni, hogy mennyire meglepett, amikor realizáltam, hogy nincs mitől tartani, hiszen az élete senkinek sem tökéletes. Nincs olyan, hogy minden tuti. Van, aki jól él, de szar a melója, illetve akad olyan, akinek van melója, de éppen dobták. Nincs balansz. Balansz csak akkor van, ha nincsenek elvárásaid, vagy vannak, de megpróbálod leszarni. Ha túlságosan rákattansz az elvárásaidra, akkor egyszer csak azon kapod majd magad, hogy ülsz a konyhádban katatón állapotban és nem mersz elmenni a 10, 15, 20…éves osztálytalálkozódra, mert éppen elégedetlen vagy magaddal.